2013. Május 19.

Csodálatos nap volt a mai. Egész nap a városban mászkáltam a srácokkal. El sem hiszem, hogy lógtam az iskolából. Ha anyámék megtudják nagy balhé lesz otthon, de megoldom még a héten az igazolást. Úgy érzem, végre jól vagyok. Végre nem vagyok üres, nem vagyok görcsökkel teli. Végre érzem az életet. Ez hiányzott belőlem.
Will meglátogatott délután, miután hazaértem, elhozott pár dolgot, majd vele is kimentünk a parkba. Fotóztunk, nevettünk, szórakoztunk. Később kimásztam az ablakon, és elszöktem bulizni. Tom tartott házibulit. Ott volt mindenki, aki számított. Még Bill is. Pedig ő nem az ilyen bulik híve. Mondjuk én sem voltam, de belejövök lassan. Bill magas, jóképű srác. Nagyon tetszik. Sokan elleneznék, hiszen egy neves bandában játszik és kezdenek egyre nagyobb hírnévre törni, de nem érdekel. Csak jól szeretném érezni magam. Egy pillanatra elfelejteni a körülöttem kavargó zűrt, kavart, forgást, és szédülni.
Meglepetés is volt. A lányokkal beszélgettem, mikor Tom hirtelen az ölébe kapott, és felvitt a lépcső tetejére. Felesleges volt ellenkeznem vele, hiszen egy birkózó ellen nem érek semmit. Letett maga mellé, majd lehalkította a hangszórókat és belekiáltotta a mikrofonba, hogy : "Boldog Szülinapot a mellettem álló lánynak, ez leginkább a te bulid!" Ezek után mindenki odajött hozzám, és felköszöntött. Megrohamoztak poharak tömkellegével, aminek a felét elajándékoztam, mert nem szerettem volna berúgni…a végén valamennyire mégis sikerült.
A buli hajnal négyig tartott és nagyon élveztem. Végigtáncoltam az estét, kézről-kézre adtak, körből-körbe kerültem. Mielőtt elhagytam Tomék házát segítettem összepakolni. Csak ketten maradtunk. Bill és én. Hamar összeraktuk a házat, pedig eléggé szétszedték a többiek. Bár akárhányszor összetévedt a tekintetünk éreztem, hogy elvörösödtem, így mindig elfordultam és próbáltam nem figyelni rá.