2013. 01. 22.
2013. Május 20.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2013. Május 20.


Végül hazaértem hatra, összepakoltam a cuccom, lezuhanyoztam, reggeliztem, és indultam suliba. A tegnapi bulin lévők 70%-a nem jött iskolába. Kiüthették magukat rendesen, ráadásul semmit nem tanultak az évfolyamtársaim a vizsgákra. Úgy érzem az enyém nagyon jól sikerült. Sokat készültem rá.
Később az ebédszünetben összefutottam pár barátnőmmel, akik a tegnap este dolgait tárgyalták ki. Pam úgy néz ki szingli, Sandra pedig megint összejött egy sráccal. Nem értem mit élvezhet benne annyira, hogy hetenként cserélgeti őket. Sandra szép lány, csak buta. Ezt szőkesége is bizonyítja, és ezt nem a tanulmányaira értem. Egyáltalán nem. Agyilag nagyon okos, de mikor nem tanul, vagy nincs órán, mint, aki nem állt azon a bizonyos rendezvényen sorba. Nem baj, így szeretem minden barátomat. Köszönettel tartozom nekik, amiért kimozdítanak unalmas ki életemet.
Suli után beültünk egy kávézóba, ahol másfél órát trécseltünk mindenféléről. Idő közben megérkeztek a srácok is, de nem volt sok kedvünk hozzájuk és az idióta sztorijaikhoz, aminek a fele sem igaz, így fogtuk magunkat és asztalt bontottunk.
Hatra értem haza. Elvégeztem minden teendőmet, összepakoltam a szobámban, majd megnéztem az e-mailjeimet. Nem kaptam semmilyen üzenetet. Kikapcsoltam a gépet, majd táncra igyekeztem. Imádom a táncot. Ha lehet ilyet mondani, mindenem a tánc. Az X-rated albumról a Jaguar-ra készültem egy saját produkcióval. Emett a táncoktatóm megdícsért, és adott még pár hasznos ötletet. Kienc körülre értem haza. Csak egy tusolásra vágytam, egy teára és alvásra. Megviselt a tegnapi éjszakázás, de nem bántam meg.
Kulcsszavak: Naplóbejegyzés

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés